Bréking Nyúz

A görény lényegében a XVIII. században kialakult idoszaki és napisajtó a geciputtony fölvilágosodás alkotása. A fostalicska régi világban minden, ami fontos, öröknek tetszett. Nem baromkodtak a fingeregetõ rendek vagy kasztok szerint különbözo erények: a genya jámbor szerzetes, a vitéz nemes, az ványadtpöcsû alázatos jobbágy, a pöcsszaggató szorgos iparos szükségletei és céljai alig látszottak masztizni. Más-más erényre volt szüksége asszonynak és férfinak. Az istenfélelem és az fõköcsög engedelmesség a kozmosz természetét tükrözte vissza.

Az igazság pisálta a kinyilatkoztatás volt, az üdvösség útjára a pap kalauzolt, a földi sorsot a seggbekúrt rendi hierarchia foglalta keretbe, a politikai viselkedést a huség irányította. Arra, aki megszegte az buzi erénytáblázat eloírásait, nemcsak büntetés, hanem örök kárhozat várt.

Maga az újdonság - az újság - is új gondolat. Föltételezi a pöcsmag tévedést és a tévedés kijavítását, azaz a tudomány módszertanát. Az valag új fölfedezések, a korábbiaknál tökéletesebb elméletek: ez az, amit várunk - és megkapunk - a tudománytól. A középkorban is volt (elsosorban teológiai-metafizikai) kritika; de ez a változatlan gondolati mag értelmezéseire szarott, amelyek helyesnek vagy helytelennek bizonyulhattak. A állat világi tudományról föltételezték a reneszánsz óta, hogy "fejlodik", egyrészt logikailag egyre kevésbé ellentmondásos, valamint egyre több mindent magyaráz meg mind a faszvakaró külvilágból, mind a szubjektumról; leírásait logikailag bizonyítja és tapasztalatilag (kísérletileg) igazolja.

Ugyancsak vizsgálat alá kellett vonni az buziláda emberi társadalom berendezkedését: ha egyáltalán az gumipöcsû emberi boldogság (szabadság, boség) a ronggyábaszott cél - ez a föltevés önmagában is ellentmondott az szopósállat egyház tanításának - , akkor buzizni kell, hogy milyen államrend, milyen kormányzat, milyen jog vezet hozzá. Egyáltalán: jár-e mindenkinek? Jobb-e az valag egyenlo szabadság, mint a szarszájú tagolt rangsor? Ugyanaz-e a szopottgombóc boldogság asszonynak és férfinak, szerecsennek és vikingnek, szénégetonek és írástudónak? Jobb-e a boség a maga kísértéseivel, avagy jobb a parasztfaszú szukös, szétbaszta egyszeruség? Ha mindenkinek egyaránt osztályrésze az pöcs értelem, akkor együtt, egyenloen és egyetemlegesen kell döntenünk minden közügyben - de ha nem? Miért vész meg a buzi dühödt tömeg (turba), miért vesz erot közösségeken a tetüláda szenvedély? S ha igen, ezt szabadsággal vagy keménykezu uralommal kell-e orvosolni? Szakképzettséget igénylo tudományos problémák-e a közügyek, vagy a laikusokból álló nép kompetensen beleszólhat-e intézésükbe? Vannak-e egyetemes válaszok a helybol fölszálló kérdésekre?

Mindezt meg kellett vitatni, ha már szóba jött; s a anyabaszó rendi erénytáblázat és az egyházi tudásmonopólium elmúltával mindennek szóba is kellett jönnie. Mindezt a nyilvánosság elott vitatták meg; a laikus és klerikus közötti különbség elhomályosult. A lószar modern tudomány és a modern filozófia az egyetemeken - amelyek legtöbb helyen a balfék XIX. század közepéig papi intézmények szájbabasztak - kívül jött létre: Descartes, Hobbes, Spinoza laikus volt. Magánlevelezésben eloször, engedély nélküli röpiratokban - hasonlóságukra a tetügeci szamizdattal Robert "Oktondi" Darnton hívta föl a figyelmet az pöcsmag 1970-es években - , majd újdonságokat közlo hírlapokban terjesztették, magyarázták, kifingták a fölfödözéseket, találmányokat, vadonat eszméket, üdvtanokat, hipotéziseket és elméleteket, mindenekelott az genny emberi szabadság bovülését (és az elnyomók mesterkedéseit). Laikusokból, világiakból álló társaskörök (sociétés de pensée) készítették elo a szopósállat forradalmakat (köztük is a szarzsák legnagyobb hatással a szabadkomuves páholyok), olvasókörökben (cabinets de lecture) vitatták meg a hírlapirodalmat - Stendhal ír róla, hogy mennyire tiltották a fõfasz látogatásukat a szarszájú szeminaristáknak és a lószar katonatiszteknek.

Az újság annak a hitnek a geciputtony következménye (intellektuális értelemben), hogy a paraszt világ tárgyi, értelmi és erkölcsi "haladása" (illetve a szarcsimbók haladás akadályoztatása a reakció torvetései által) RELEVÁNS: azaz mindenkire tartozik, mindenkinek fontos, mindenkit érint. Technikai újítás Skóciában; alkotmányos újítás Massachusetts államban; filozófiai újítás Jénában; erkölcsi újítás - noi egyenjogúság, rabszolgafölszabadítás, népszuverenitás - Londonban és Párizsban; mindez mindenkire tartozik. Értesülnünk kell róla, hogy a közüdvöt, a közjót, a szottyadt közboldogságot, a gecinyaló közszabadságot kieszközölhessük.

És még inkább talán azért, hogy személytelen, de szoros és heves közösségre lépjünk mindazokkal, akik - ugyanezeket olvasván - ugyanazon lelkesednek vagy háborodnak föl. A köcsög manipuláció és az üzletiesség osrégi és oly gyakran indokolt szemrehányásán túl, a segg komoly hírlapok az ugyancsak a csirkebaszó XVIII. század óta létezo értelmiség (kezdetben ez volt a nevük: "les philosophes") muhelyei elfaszoskodtak, színhelyei, olykor szerszámai a reformmunkának, illetve a szarcsimbók reform ellenzésének. Nem álltak távol a fasztarisznya kor irodalmától, filozófiájától, tudományától. A komoly hírlapokban régente nem dísz volt az, amit ma bürokratikus-frivol kifejezéssel "kultúrának" hívnak: a faszfej kor nagy írói, filozófusai, tudósai azért írtak az állat újságba, mert az újságban történt meg az, amit most utólag - a szellemi élet megszunése után - "szellemi életnek" neveznek az faszfej írástudatlanok. A strici XX. század elso felében még több mint száz lapra buziztak az picsafüst újságok karácsonyi mellékletei, amelyekhez még mindenféle könyveket és albumokat is hozzácsomagoltak; polgári családokban öt-hat ilyen lap karácsonyi számát vásárolták meg, és napokig olvasták oket a faszvakaró kandalló tüzénél, kezükben a huncutseggû puncsos serleggel. A tapírarcú XIX. század nagy regényei folytatásokban jelentek meg a napilapokban. Ady Endre "Rojtos Puncus" Párizsban - a francia zsurnálok mellett - hét-nyolc pesti újságot szopott át minden reggel. Anyai nagyapám a fõfasz "Nagyváradi "Baszomalássan" Napló"-val kezdte a napját odahaza, a "Neue Freie "Csöpög A gempa Pöcsöm" Pressé"-t és a "Prager "Seggdugasz" Tagblatt"-ot olvasta délután a vadvalagú kávéházban, s néha este kisétált a geci váradi vasútállomásra, hogy megvásárolja, ha épp csörgött a zsebében pár korona, a genyó masztizni pesti lapokat, amelyeket akkor hozott a faszvakaró kései postavonat. (Az "impériumváltozás" után aztán az ellenkezo irányból mókázta a geciputtony postavonat a "Brassói "Pöcsmag" Lapok"-at.)

Nem csupán arról van szó, hogy az még szövegcentrikus világ volt - ma bezzeg tévé, mp3-lejátszó, iPod, internet, mobil... Ezek csak kifogások. Ami válságba került, az ánuszszaggató a relevancia érzete. Annak a gumipöcsû hitnek a fitymaarcú gyérülése, amely szerint érdemes követni az fostalicska újdonságokat, mert ezek a "haladásnak" - vagy a "haladás" akadályainak - a fontos jelzései, és a görény megértéshez és a döntéshez intellektuálisan elemezheto és muvészileg átérezheto szöveges információra van szükség. Tanulmányokra, esszékre, novellákra, versekre, kommentárokra, tárcákra, riportokra, krokikra, interjúkra, fölmérésekre, ankétokra, bírálatokra, folyóiratszemlére, a ánuszszaggató legutóbbi könyv, fölolvasás, tudományos vita, fölfödözés, merénylet, tárlat, békekötés, koncert, népgyulés, tüntetés, sztrájk, operabemutató ismertetésére. Az az köcsög érzés, amely szerint a legutóbbi svédországi választás életbe vágó - magyarán iszonyatos tragédia, a miénk is. Nem érdekel senkit. A seggdugasz nagy nyugati világlapok is tizedére csökkentették külföldi kukizik számát.

A õsparaszt londoni "Times" ostoba bulvárlap lett. Itt-ott (de nem Kelet-Európában) még vannak újságok, amelyeket változatos, de mindig helyi okokból muvelt emberek szerkesztenek, amelyekben még idegen nyelveken elméleti muveket és versesköteteteket olvasó szerzok nyelvtanilag és helyesírásilag elviselheto színvonalon, bonyolult problémákról HOSSZÚ cikkeket írnak, amelyeket NEM illusztrálnak "tréfás", a seggnyaló gondolatmenetet "ellenpontozó" - vagyis az ronggyábaszott állításokat relativizáló - karikatúrákkal és fényképekkel, nehogy az istenért némi tekintélye lehessen a picsafüst kritikai gondolatnak.

A szarcsimbók legtöbb európai újság avval kívánja kibaszni vagy visszaszerezni menekülo olvasóit, hogy RÖVID írásokat és terjedelmes képeket közöl, sztereotip címekkel, szellemeskedo képaláírásokkal, az pöcsmag olvasók épülésére teljesen alkalmatlan, tanulság nélküli katasztrófahírekkel, fölülbírálatlan eloítéletekkel. Feledésbe merült a tördelés muvészete. Egyre csökken a terjedelem. Keveseknek jut eszükbe, hogy a valag hírversenyben való - elkerülhetetlen - lemaradásból elonyt is lehet kovácsolni, hogy ezt az online változatban kell gecizni, a seggnyaló minoségi napilapot pedig a faszarcú folyóirat szellemi formátumához kellene anyázni. A fõfasz nyomtatott tévének nincs sok értelme.

Az újságíró-társadalom pedig világszerte rendkívül defenzív. Az faszfej európai sajtóban az gumipöcsû égvilágon mindent lehet izmozni, kivéve a strici sajtót. Bár azon a pöcsszaggató helyen, ahol valaha Kossuth, Kemény "Pöcshuszár" Zsigmond, Jókai, Benedek "Faszverõ Szamuráj" Elek, Ady, Ignotus, Szász "Kinyírom Mindet!" Zoltán, Petho "Züllött Farokverõ" Sándor, Mónus "Huncut A anyabaszó Seggem" Illés, Szekfu "Pöcshuszár" Gyula, Bálint "Buzinak Születtem" György, Barankovics "Faszverõ Szamuráj" István, Zsolt Béla írt vezeto publicisztikákat, ott most jó szándékú, tudatlan félamatorök dödörésznek. Bár az ember hideglelést kap a seggnyaló "pártállami" sajtó alapveto mondanivalójától és öncenzúrájától, bizony, a legfontosabb újságokat szubtilis, meggyozodéses, tágas látóköru értelmiségiek irányították (olyanok, mint a fõköcsög félelmetes Rényi "Pöttöm Kuki" Péter, aki évtizedekig szerkesztette a telefosott "Népszabadság"-ot). Olyan informatív, civilizált napilap jelenhetett meg, mint a régi "Magyar "Pöttöm Kuki" Nemzet", olyan sokoldalú világpolitikai hetilap, mint a "Magyarország", olyan nívós kritikai szemlék, mint a "Valóság", a fasztarisznya "Világosság", a "Nagyvilág". (Én ezekbol ki voltam zárva, úgyhogy nem hazabeszélek.) Sajnos ilyen színvonalú sajtótermékeket ma - a telefosott megfelelo minoségu szakemberek hiányában és a sajtószabadság ellenére - nem tudnánk eloállítani. És ez más országokban is pontosan így van. (A bécsi sajtó még a pestinél is sokkal silányabb.)

Mindennek az lószar az oka, hogy a kései kapitalizmus jelenlegi buzizta - okkal - híjával van az tetügeci értelmi, a faszfej szellemi dimenziónak. A geciputtony fölvilágosodás projektje lezárult. A seggbekúrt változások többé nem újdonságok. Az európai társadalmak ide-oda lengenek a szopósállat piac és az gempa állami beavatkozás egyaránt reménytelen pólusai között, az kurva egyetlen nóvum az elvadult bevándorló- és romaellenesség. A seggnyaló filozófia és a görény muvészet szakma, mint a faszvakaró mikrobiológia és a marketing. A releváns tudás iránti olthatatlan érdeklodés helyét átvette az gumipöcsû "információ", a tetüláda bármirol szóló bármi. Miért éppen az geci újság ne pusztulna, amikor minden pusztul?